Blog

Burgastyn Els, Mongólia legmagasabb sivataga (3/3)

A mérések kiértékelése

 

Első terepmunka (január 12-13)

A háromlábúra felszerelt minimum hőmérő délután 5 óra körül volt elhelyezve a medence alján. Az ég derült, szélcsend és még napsütés volt abban az időben. A műszer alkoholszála -28 fokot mutatott. Kicsit később a berendezés árnyékba került és a hőmérséklet gyorsan csökkenni kezdett, így 17:40-kor, mikor elhagytam a katlant -33.5 foknál tartott. Felszínközelben -36 fokot mértem.

Az éjszaka első fele teljesen derült és szélcsendes volt a sátramnál. Hajnali 3 után (majdnem telihold volt) cirrus, majd cirrostratus felhőket figyeltem meg. Pirkadatkor -17 fokot mértem a táboromban fejmagasságban és -23 fokot talajközelben. A mérőhelyen -35 fok volt kora reggel (a hófelszínen -37), miközben az éjjeli minimum elérte a -41.9 Celsius fokot. Egyúttal ez marad az egész kutatási periódus legalacsonyabb értéke. Ugyanazon éjjel Tsetsen Uul (a térség legreprezentatívabb meteo állomása) -38.4 fok hideget mért.

 

Az idei kutatás legalacsonyabb hőmérséklete: -41.9 Celsius fok

A január 13-17 intervallum

A tanulmányozott területet január 13. reggelén hagytam el. Mivel nincs loggerem, hogy rögzítse a hőmérsékleti görbét, visszatértemkor az egyetlen, a szakterülettől elvárt pontosságú adat a távolléti periódus minimum hőmérséklete lesz. Másodjára január 17. délutánján tértem vissza a mérőhelyre, mikor is -38.5 foknál találtam az alkoholszál pálcikáját. Nem tudhatom biztosra, hogy ezt az értéket melyik éjszaka generálta, még a távozási reggel egy későbbi szakaszát sem zárhatom ki teljesen. Talán leginkább a január 14-ről 15-re átmenő éjjel történhetett, mikor Tsetsen Uul -37.2 fokot mért.

Második terepmunka (január 17-18)

A délután folyamán változó volt az ég állapota, néha egészen derült, néha felhősebb (cirrus-cirrostratus, némi altocumulus lenticularis-al) és enyhébb mint 12.-én (-21 fok körül). Az este jól indult, csillagos és szélcsendes volt, de az éjjeli órákban egyre szelesebbé vált. Semmi felhősödés egész reggelig, azonban a fokozódó légmozgás teljesen megsemmisítette a medence inverzióját. Eképpen a hőmérséklet több mint 20 fokot emelkedett napkeltéig (-40.9-ről -20 fok fölé). Ugyanez a minta figyelhető meg Tsetsen Uul statisztikájában is, ahol az éjfélkörüli -36 fokról reggel nyolcra -19 fokig melegedett a levegő.

A január 18-22 intervallum

18. reggelén hagytam el a mérőhelyet és 22. délutánján tértem ide vissza. Ekkor -39.6 foknál találtam az alkoholszál pálcikáját. Ez szinte biztos, hogy január 19. reggelén történhetett, mikor Tsetsen Uul -35.6 fokot mért.

Harmadik (utolsó) terepmunka (január 22-23)

Egész nap jó idő volt, egyúttal jóval melegebb is, mint az előző két terepmunka folyamán. Délután -16 fokig melegedett a levegő. Csupán enyhe lengedezések jelentkeztek néha, viszont vékony cirrus és cirrostratus felhők folyamatosan jelen voltak az égen. Ez az állapot folytatódott az éjszaka folyamán is, mikor az ég csillagos, de enyhén fakó volt. Semmi szél egész reggelig. Sátram közelében -17 fokot mértem, ami egy meglehetősen magas érték, figyelembe véve, hogy ugyanott -19 fok volt még a kora esti órákban (!). A lefolyástalan medencében -36.8 foknál volt beállva a pálcika, miközben a pillanatnyi hőmérséklet is ehhez közeli, kb -36 fok volt. Ez egy jó éjszaka volt, nagy valószínűséggel a jellegzetes hőmérsékleti görbét produkálhatta, de mivel túl magas volt a kezdőhőmérséklet, a 20 fokos ingás ellenére sem juthatott igazán mélyre.

Azonban a legmegkapóbb történés az volt, mikor lementem egy dűnék közti hajlatba, közvetlenül a táborhelyem közelében. Bizonyára nem több, mint 10 méter mély és gyűjtőterülete sem lehet nagyobb egy futbalpályáénál. Nem kis meglepetésemre, ennek a banális konkavitásnak az alján kerek 20 fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet reggel 8 órakor (-37 fok) mint az innen még 50 méterre sem lévő gerincen! Tehát itt még a fő mérőhelyemnél is kicsit hidegebb volt, ami ennél sokkal mélyebb és több százszor nagyobb a gyűjtőterülete is. Eközben -39 fok volt felszínközelben.

 

Általános következtetések

Tsetsen Uul-hoz viszonyítva, a Burgastyn Els sivatag mind az öt fentebb taglalt intervallumban alacsonyabb minimum hőmérsékleteket ért el. A legkisebb 1.1, a legnagyobb 4.9, az átlagos 3.0 fokos különbség. Az ötből ez három alkalommal nagyobb volt 3 foknál. Az Ogimet statisztikája szerint Tsetsen Uul-ban ebben a periódusban csak 8 cm volt a hóvastagság, míg a mérőhelyemen jó 20 cm. Véleményem szerint ez adhatott “nekem” egy 1-2 fokos előnyt, viszont nem 3 fok felettit.

Megfigyelhető, hogy a három legnagyobb különbség egybeesik a fagyzug három leghidegebb napjával, miközben a két kevésbé jelentős eltérést azok a napok adták, mikor a mérőhelyemen kevésbé volt kemény a fagy. Tsetsen Uul legalacsonyabb hőmérsékletét szintén január 13.-án mérte, azonban itt 3.5 fokkal enyhébb volt az éjszaka, mint a magaslati sivatagban.

 

Január 13.-ának minimum hőmérsékletei Közép Ázsiában (forrás: Ogimet). A térképen megjelenő helyszínek közül egyik sem ért el alacsonyabb értéket mint az én mérőhelyem. Megjegyzés: nem minden mongóliai meteo állomás van feltüntetve a térképen. Megbízható forrásból hallottam, hogy Otgon település -43 fokot (Mongóliában a legalacsonyabbat) regisztrált ezen a napon

A legmeredekebb konklúziót a táborhely melletti kis töbör és az ennél jóval nagyobb és mélyebb lefolyástalan medence összehasonlítása adja. Igaz, hogy csupán egyetlen éjszakáról van szó, viszont, mivel a két hely egymás szomszédságában található, a hótakaró megegyező vastagságú és állagú, valamint a légköri feltételek specifikusak voltak, erősen hajlok affelé, hogy nagyon hasonló eredményre jutnánk bármelyik másik jó inverzió-potenciálos éjjel folyamán. Emellett azt gondolom, hogy a legtöbb, a szóban forgó kis medencéhez hasonló formájú és méretű másik helyszín (ilyenből nagyon sok van ebben a sivatagban) hőmérsékletprofilja nagyvonalakban követné az általam megfigyeltét.

Ez az eset különösen érdekes, mivel a hely közvetlenül a nyeregben található, nem pedig az inverziós légtömeg belsejében, valahol a nagy medence endoreikus szektorában. Nagy bizonyossággal ezt a rendkívüli rétegződést a kis léptékű topográfia adja önmagában. Emellett a konkavitásnak nincs is különösen jó sky view factor-a, lejtőinek jelentős százaléka 20 foknál nagyobb átlagdőléssel rendelkezik.

 

Felszínközeli hőmérséklet a kis medencében

Három fő megállapításom van a fentiekben említettekkel kapcsolatosan:

-Első, hogy (a gyűjtőterület viszonylatában) a méret nemigen számít.

-Második, hogy egy 8-10 méteres mélység elegendő az inverzió maximális potenciáljának megközelítéséhez. A vertikális hőcsökkenés hirtelenebb fog végbemenni, mint a mélyebb medencékben.

-Harmadik, hogy a gyengébb sky view factor ellenére, a relatív meredek oldalak is alkalmasak (esetleg szükségesek?) a hatékony hideglégtó képződéshez.

 

Összegzésként ez a szezon kicsit szerényebb volt, egyetlen igazán jó éjszaka nélkül a kutatási periódusban, viszont az utolsó tanítása visszatérítette a “mínuszhiányt”. A projekt egy másik szezonban való folytatása (remélhetőleg minden szükséges kellékkel ezúttal) valószínű.

 

Burgastyn Els, Mongólia legmagasabb sivataga (1/3)

A célpont kiválasztása

Újra Mongólia. Összesítésben, a terveim viszonylatában a legjobb potenciállal rendelkező ország. A szibériai anticiklon központjának hazájaként télen a legalkalmasabb feltételeket nyújtja az erős és tartós hőmérsékleti inverziók kialakulásához. A terület hatalmas, a helyszínek izoláltak, vadak és a modern civilizáció által még viszonylag érintetlenek maradtak. A természeti előnyök hatékony érvényesülését a megfelelő szociálpolitikai háttér biztosítja, eképpen az utazók itt valódi szabadságot tapasztalhatnak meg.

 

A magaslati sivatag az Ulaagchiin Khar tóval, az Erdenekhairkhanból induló útvonallal (piros görbe) és a mérőhellyel (piros pont)

Két évvel ezelőtt, miközben az Erdenekhairkhantól északra fekvő homokdűnéket tanulmányoztam nagy szerencsém volt egy erőteljes hideghullám kifogásával, mikor is egy hatvan méter mély katlan alján az adatrögzítőm -53 fokot, a műszereim által eddig látott legalacsonyabb hőmérsékletet mért.

Ezen év terve a meteorológiai kellékek egy másik, az előbbitől észak-nyugati irányban még valamivel távolabb, a hegyek lábánál fekvő lefolyástalan medencében való elhelyezése. A sivatagnak ezt a legkeletebbi, egyben legmagasabb szegletét “Burgastyn Els”-nek (“bokros sivatag”) nevezik. Mivel a pusztaságban bokrok nemigen találhatóak, nevét valószínűleg a szomszédságában emelkedő, részben ilynemű növénytakaróval borított hegységről kaphatta, mely a térképeken szintén a “bokros” jelzővel van asszociálva. A kiválasztott konkavitás a régebben kutatottnál kb kétszer sekélyebb, viszont annál jóval nagyobb gyűjtőterülettel rendelkezik. Közel 2200 méteren lévő aljával, a számottevő mélységgel rendelkező (20 méter feletti), homokkal fedett medencék között a legmagasabban fekvő.

A homok szó szerint “megmássza” a hegyet, a dűnék a hágókon keresztüljutva folytatják a kelet felé tartó útjukat, elérve és “belegázolva” a túloldalon található Ulaagchiin Khar édesvízű tóba. Még a 2600 méter magas tetőt is homoklepel fedi.

 

A választott lefolyástalan medence a GoogleEarth-en kiszámított (1, 5, 10, 15, 24 méter) szintvonalakkal

 

A kutatás rövid összegzése

Alig néhány nappal az ázsiai útazás előtt az adatrögzítőm érzékelője meghibásodott. A rossz időzítés lehetetlenné tette eme fontos alkatrész megjavítását vagy helyettesítését, emiatt kényszerülve voltam a Barani árnyékolót is otthon hagyni és mostantól már leginkább az alkoholos minimum hőmérőre hagyatkozhattam a közelgő tudományos munkásságom tekintetében. Sem hőmérséklet-görbék, sem napi maximumok nem lesznek, a mért értékek közül kizárólag a minimumok fognak a szakterülettől elvárt pontossággal megörökítődni. Szerencsére ez a legfontosabb aspektus, így legyünk pozitívak. Ugyanakkor kedvenc helyszíni kellékem, a pillanatnyi méréseket biztosító digitális műszerem is velem lesz.

Január hetedikének reggelén, a Budapest-Ulánbátor Isztambulon keresztüli török járatával érkeztem Mongóliába. A fővárosból belföldi légi járattal utaztam Uliastaiba, Zavkhan ajmag székhelyébe. A reptéren egy ulánbátori turisztikai irodán keresztül értesített magán sofőr várt rám. Előzőleg ez a cég támogatott, hogy megszerezzem a mongol vízumot a budapesti nagykövetségen, valamint segített az utazás egész hosszára szóló előkészületek megszervezésében (szállás, szállítás).

A Toyota Land Cruiser tulajdonosa Gobi Altai tartományból érkezett és a délelőtt folyamán Erdenekhairkhanba, a célpontomhoz legközelebb fekvő településbe vitt (kb 85 km). A helységből egy hóval fedett, télen alig használt mellékúton közelítettük meg a kutatási területet (kb 30 km), nem messze a Mukhart folyó forrásától, egy egyedi geomorfológiával rendelkező természeti látványosságtól. Innen légvonalban 13 km maradt, amit egyedül és gyalogszerrel, a meteorológiai és táborozó felszerelésemet hátizsákban hordva, a dűnemezőn keresztül tettem meg.

 

A Burgastyn Els sivatag

Habár a vidék elhagyatott, némi emberi tevékenység fellelhető a téli időszakban is. A Nariyn Golin Els sivataggal ellentétben jurtákra itt egyáltalán nem akadtam, csupán két magányos lovast láttam a hat egésznapos terepjárás folyamán. Viszont elég sok ló és jak legel felügyelet nélkül a dűnék között, jópár kilométerre a legközelebbi lakott területektől.

Elszigeteltsége és zord éghajlata ellenére a legtöbb részen a pusztaság felszíne telis-tele van csapásokkal. Valójában az egyetlen háziállatok tevékenységétől mentes régió épp az általam tanulmányozott fagyzugos medence volt. A déli hágótól kezdve már alig voltak nyomok, ezek is valószínűleg szarvasokéi.

 

A medence látképe a déli peremről

Ezen déli peremvidéken, a kutatási területtől légvonalban kb 1 km-re, 2250 méteres tengerszint feletti magasságon húztam fel a sátram. A háromlábúra felszerelt minimum hőmérőt a medence alján, 2194 méteres magasságban (GPS-es mérés a helyszínen) helyeztem el. A második út alkalmával az északi nyerget is meglátogattam, mivel ez jelenti a katlan kifolyási pontját. Méréseim szerint a lefolyástalan rész mélysége 28-30 méter (kb 5 méterrel több, mint azt a GoogleEarth mutatja).

A mérőhely koordinátái: 48.286 É, 96.005 K. A hőmérő a talajszintnél kb 160 cm-el volt magasabban. Az eszköz január 12.-ének délutánjától január 23.-ának reggeléig mérte a minimum hőmérsékletet. A precíziós digitális műszert a pillanatnyi léghőmérséklet (járás közben fejmagasságban tartva) és a talajközeli állapot meghatározására (a hófelszínre helyezve) használtam.

 

A háromlábú a minimum hőmérővel

Mongol viszonylatban átlagosan elég nagy volt a hó a sivatagban, elérve a 20-25 cm-t a fagyzug alján. Az idő túlnyomórészt jó volt, inkább derült vagy részben pehely és fátyolfelhővel borított, viszont néha elég szeles, rövid és gyenge havazásos intervallumokkal tarkítva. A hőmérsékletek tekintetében ez a szezon egy “gyenge-közepes” volt, a teljesen derült és szélcsendes feltételek egyetlen éjjelt sem fedtek le egész hosszában.

A kutatási periódus tizenegy egymásutáni éjjelt foglalt magában. Ebből hármat sátorban, a többit Erdenekhairkhanban, jurtában töltöttem.

 

A terepen használt műszerek

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással
-Egy meteorológiai alkoholszálas hőmérő, USSR, 1988, -50, +40 Celsius fokos mérési intervallummal
-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

 

Hófelszín hőmérséklet

 

Folytatjuk…

Cseppfolyós fagy: Sangiyn Dalai mélyhűtött tavai (3/3)

Következtetések a sós tavakat illetően

Hazatérésem után összevetettem az új felfedezéseimet a sós lapályon történt korábbi megfigyeléseimmel. Egy ideje már voltak bizonyos feltételezéseim, de csak most tisztult ki számomra a kép teljesen. Elemezzük ki részenként:

Első eset:

Mikor előszőr látogattam meg a területet 2011 januárjában, megtaláltam egy jókora méretű tócsát, melyet előzetesen beazonosítottam/ kiválasztottam egy részletes műholdfelvétel segítségével. A felvétel 2010 május 27-én készült, tehát kevesebb, mint 1 éves volt ottlétem idejében. A kör alakú, több mint 10 méter átmérőjű tó mélységét (csak részlegesen vol befagyva) 2 méter fölöttinek saccoltam. A felső réteg hőmérséklete mínusz 21 fokos volt. Kb 10 nap múlva visszatértem ide és egy partközeli piciny részt leszámítva, a tócsát befagyva találtam. A kis lékben mínusz 22 fokot mértem.

 

A sósmocsár egyik legnagyobb tava, jelenleg már nem létezik (2011 január)

Következő télen, 2012 januárjában újra ellátogattam ide, ekkor vastag sós jégtakaróval fedve találtam az állóvizet. A jég olyan masszív volt, hogy biztonságosan járkálhattam a felszínén és néhány segédeszköz igénybevételével nyugodtan tanulmányozhattam az alatta elhelyezkedő víztömeget. A jég alatt -23 fokos volt a sós víz. Ez egy várható hőmérséklet volt, mivel az alant lévő folyadék még sűrűbbé vált, így fagyáspontja még lejjebb csúszott. Az viszont kicsit meglepett, hogy egyetlen helyet sem találtam, ahol a tócsa mélysége meghaladta volna a 130-140 cm-es mélységet. Úgy gondoltam, hogy ezt a fagyáspont-csökkenéssel/ besűrűsödéssel járó még több, tó alján kicsapódott só okozhatja.

Ezt a bizonyos tócsát nem látogattam meg az elkövetkező években, csak ezen a télen, 2019 februárjában tértem vissza ide. Nagy meglepetésemre nem találtam ott a tavat. Otthon leellenőriztem és újra összevetettem a koordinátákat a műholdfelvétellel, de az eredmény változatlan: ez a tócsa eltűnt.

Második eset:

2014 januárjában újra a sósivatagban voltam. Ezúttal teljesen véletlenszerűen felfedeztem egy új tavat, melyet ott helyben felismertem, mint a 2010-es műholdfelvétel egyik szembetűnőbb víztömegét. A 8 méter átmérőjű, kerekded tócsa befagyatlan volt és mínusz 23 fok Celsius alatti hőmérsékletet mértem a felszínközeli rétegekben. A partjai meredekek voltak, s nagy mélysége miatt (2 méter feletti lehetett) a tófenék nem volt látható.

 

Ez a tó most is létezik, de már nem olyan mély (2019 február)

2016 februárjában visszatértem, hogy megfigyeljem a tavat. Ez egy különosen hideg tél volt, január végén -46 fokig süllyedt a hőmérséklet Zavkhan meteo-állomáson. A tócsát most egy vastag sós latyakréteg fedte, viszont hőmérséklete érdekes módon az előbbi, befagyatlan állapotúnál néhány fokkal magasabb, mínusz 18 fokos volt. Lehet, hogy megváltozhatott a felső réteg összetétele? Vagy a február végi magasabb napállás lenne az oka? Nem tudom. Lemértem a tó mélységét a sátram rúdjai segítségével és kiderítettem, hogy a tófenék nagyon egyenetlen. Egyes helyeken másfél méter mély, míg másokon (néha csak egy picivel arrébb) 1 méternél is kevesebb. Viszont sehol sem közelítette meg a 2 métert.

Harmadik eset:

2014 januárjában a szilárd halmazállapotú, teljesen megfagyott sóoldatokat kerestem, így ezúttal a nagyon sekély tócsák kötötték le a figyelmem. Ennek ellenére furcsálltam, hogy nem találtam rá egy mélyebb állóvízre is, mivel határozottan emlékeztem, hogy a 2010-es felvételen volt errefele egy olyan is. Habár láttam itt pár tócsát, ezek mélysége távol maradt az általam várttól (fél méter alattiak mind).

 

Az újonnan felfedezett tó a sósmocsár egy olyan szektorában fekszik, ahol a régi felvételen több, változó mélységű állóvíz is feltűnik, viszont ő 2010-ben még nem volt ott

Ezen a télen, 2019 februárjában felfedeztem ezt az új, 2 méter mélységű hipersós tavat (ahol végrehajtottam a merülést), s azt hittem, hogy biztos az lehet, amelyiket 2014-ben nem találtam meg. Hazatértemkor, a koordináták pontos kielemzése és a műholdfelvétellel való alapos összevetés után kiderítettem, hogy az új tócsa nincs épp azon a helyen, ahol a felvételen a mélyebb állóvíz látszik. S a formájuk is más. A légifelvételen megjelenő tó meg már nincs is ott a valóságban. Ennek az új tónak mínusz 22 Celsius fok körüli a “latyak-hőmérséklete”, alján pedig meglepően “meleg”: +2 fokos. Mivel ez a 3 méteres kábellel rendelkező érzékelő egy új szerzeményem, nincs információm a korábbi kutatási évekből más állóvizek fenék-hőmérsékleteiről. Azért gyanítom, hogy a mélyebb tócsák esetében hasonló lehet a rétegződés.

Negyedik eset:

Ezen a télen, 2019 februárjában felfedeztem egy kb 4 méter átmérőjű, részlegesen befagyott tócsát, melynek felszínközeli hőmérséklete mínusz 24 fok volt. Hazatértem után megbizonyosodtam affelől, hogy ezeken a koordinátákon a 2010-es felvételen nem jelenik meg semmiféle állóvíz, még egy kisméretű sem. Pedig 0.5 méteres felbontása lehetővé teszi, hogy még ennél kisebb formák (pl lovak, tevék) is beazonosíthatóak legyenek. Semmi kétség: abban az időben ez a tó nem létezett.

 

Az “újszülött tócsa”

Figyelembe véve a fentebb említett tényeket, geomorfológiai/ hidrológiai szempontból a fő következtetésem az, hogy ezeknek az állóvizeknek az élettartama meglehetősen rövid (általában kevesebb, mint egy évtized), folyamatosan jönnek létre a sókéreg alatti források tevékenysége által (földalatti erózió/ oldás) és tűnnek el a tófenéken végbemenő új sólerakódások következményeként (evaporitokkal való feltöltődés).

 

A sósmocsár légifelvétele 2010 május 27-én: a fekete nyíl az “Első eset tócsa” felé, a sárga nyíl a “Második eset tócsa” felé, a türkiz nyíl a “Harmadik eset tócsa” felé, míg a piros nyíl (+jel) a “Negyedik eset tócsa” (ezen pont koordinátái) felé mutat. A kék háromszög a sátram helye 2019 februárjában   Nagyíts a jobb rálátásért

A vízhőmérsékletet illetően, megfigyeléseim szerint a felszíni réteg általában mínusz 20 és mínusz 25 Celsius fok között éri el a latyakos állagot, leggyakrabban mínusz 21 és 22 között. Léteznek kissebb méretű tócsák, ahol még mínusz 29-hez közeli értéket is észleltem. Mivel az állóvizek nincsenek messze egymástól (gyakran csak néhány méter van köztük), úgy vélem, hogy az oldatot alkotó komponensek közti arány (majdnem) azonos kell legyen és a fagyáspontok közti lényegesebb különbségért az abszolút koncentráció és nem a különböző részelemek közötti viszony változása felelős.

Egy másik dolog, amit megemlítenék, hogy mikor a felszíni réteg eléri a latyakosodási állapotot, a mélyebb részek fagyáspontja még alacsonyabb kell legyen, mivel sós vizek esetében a sűrűség folyamatosan nő a hőmérséklet csökkenésével. Tehát, ha a mélyebben lévő, befagyatlan rétegek még így is nehezebbek mint a felső, akkor ezek fagyáspontja még alacsonyabb kell legyen. Emellett még azt is jelenti, hogy a felső, latyakosodó réteg soha nem érheti el az illető oldat maximális sűrűségét.

 

Megjegyzés: Miután megkapom a vízminta elemzésének eredményeit Budapestről (remélhetően hamarosan), frissíteni fogom ezt a részt.

 

Cseppfolyós fagy: Sangiyn Dalai mélyhűtött tavai (1/3)

Bevezető: Fagyáspontcsökkenés

Ez a fejezet egy kicsit különbözni fog a “hagyományos száműzetésektől”, mivel a kutatás középpontjában nem levegő, hanem víz áll, valamint tartalmaz egy személyesebb/ filozófikusabb leírást is. Mivel azonban az egész szorosan kötődik a helyi klíma jellegzetességeihez, helyet kapott itt egy új részként.

Mint tudjuk, a víz 0 (nulla) Celsius fokon fagy meg. Gyakorlati szinten egy jégből és vízből álló keverék (jégkása) hőmérséklete mindig ugyanennyi, nincs rá befolyással a légnyomás, mint a forráspont esetében, ahol ez magas hegyekben igen jelentős csökkenést okoz. Eme tulajdonság csak a tiszta H2O-ra érvényes. Ha ebben különböző anyagokat (főleg sókat) oldunk fel, a fagyáspont csökkenni kezd. Maximális sűrűségű NaCl (konyhasó) esetében (23.3%) -21.1 fokra süllyed. Néhány sófajta (CaCl, MgCl) ezt képes még lennebb is tolni. Hagyjuk most el a laboratóriumot és nézzük meg mit találunk a természetben.

 

A hőmérséklet és a sótartalom összefüggése NaCl oldat esetében

A tergervíz kb 3.5% sót tartalmaz és -2 fokon fagy meg. Ez az állandó hőmérséklete az arktikus és antarktikus vizeknek a jég alatt. Vajon léteznek-e a Földön olyan szélsőséges körülmények, amelyek ennél messzemenően jobban is képesek lehűteni a folyadékokat?

 

A célpont kiválasztása

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy két alapfeltételre van itt szükségünk: 1. rendkívül magas sótartalmú vizekre, 2. nagy hidegre. A kettő együttes jelenléte elengedhetetlen.

A természet/ klíma esetében az első feltétel nagyrészt a szárazsághoz kötődik, ahol a csapadékhiány és az erőteljes párolgás következtében a medencék alján található állóvizek sótartalma folyamatosan nő, a második pedig a tartós szezonális hideghez, ahol ezek a besűrüsödött folyadékok hosszú ideig nagyon alacsony hőmérsékleteknek vannak kitéve. A Holt-tenger és Szibéria keresztezése? Úgy biza.

Alapos mérlegelés után meghatároztam, hogy az antarktiszi Száraz-völgyeket (ahol ezt az ökoszisztémát már tanulmányozták: https://en.wikipedia.org/wiki/Don_Juan_Pond ) leszámítva, észak-nyugat Mongólia éghajlata nyújthatja a legjobb feltételeket ezen jelenség létrejöttéhez.

 

 

Itt léteznek területek, amelyek olyan kevés csapadékot látnak, mint a kaliforniai Halál Völgye, miközben az átlagos téli hőmérsékleteik a közép-szibériaiakhoz hasonlóak. Uvs tartomány Zavkhan járása egy igencsak jó példa a szélsőségek eme együttműködésére: itt az átlagos évi csapadékmennyiség 50-60 mm között van, a januári középhőmérséklet mínusz 28 Celsius fok alatti.

Emellett itt a tél a száraz évszak, ezért a havazás ritka és gyenge (1 mm alatti januári és februári átlagokkal), a hótakaró vastagsága általában 0-5 cm között mozog. A helyiek “nagy hóként” emlékeznek a 4-5 cm-es esetekre.

 

 

Száraz klímája miatt az nyugat-mongóliai Nagy Tavak Medencéjében számos sós tó és mocsár található, melyek jelentős ásványtartalmuknak köszönhetően télen jóval a tengervíz fagyáspontja alatti hőmérsékletekre is lehűlhetnek.

Az Uvs tartomány déli határvidékén, kb 1030 méter tengerszint feletti magasságon fekvő Sangiyn Dalai tavat övező sósmocsarat választottam idei kutatásom színhelyéül, ahol úgy vélem, hogy igencsak jó esélyeim vannak természetes feltételek között kialakuló, rendkívül alacsony hőmérsékletű folyadékok meglelésére.

 

A Sangiyn Dalai sósmocsár helye Mongólia térképén (piros pont)

 

A kutatás rövid összegzése

Február 9. délutánján jutottam el a sósmocsárhoz és ennek felszínén állítottam fel a táborom. Jóideje ismerem a területet (többször is voltam már itt az elmúlt telek folyamán) és egy részletes műholdfelvétel meg GPS segítségével számos kis és közepes méretű (1-20 méteres átmérőjű) tócsát és tavacskát azonosítottam be, melyek mínusz 30 foknál alacsonyabb léghőmérsékletek esetében is megőrzik cseppfolyós állagukat.

 

Műholdfelvétel a tóról és az ennek nyugati partján elterülő sósmocsárról (barna rész)

Ez a szezon eddig közepes volt. Most viszont épp lehűlőben van, így a napi maximum mínusz 25 fok alatt maradt és kilátásban van egy mínusz 40 körüli éjszakai minimum. Az ég derült, a levegő mozdulatlan. A mongóliai tél jellegzetes hőmérsékleti inverziója. A hótakaró vastagsága 3-4 cm a környező területeken, a sókéreggel fedett szektorokon viszont csak részleges.

 

A sátram a sósivatagban

A bizonyos tavat, amelyik befagyatlan állapotában leginkább reménykedtem, most pár cm vastag latyakréteg fedte, így a tófenék domborzata nem volt látható.  A folyadék hőmérséklete, bár nem sokkal, de -20 fok fölött volt. Nem messze tőle viszont rátaláltam egy másik, kisebb méretűre, amelyik csak részlegesen volt befedve és az előzőnél hidegebb volt (mínusz 20 alatt a felszín közelében).

Kevéssel a sátor felhúzása után felfedeztem egy új tavat, amelyik szintén a ma látott néhány, befagyatlan állapotban lévő víztömeg közé tartozik. Azonban ez sokkal megkapóbb a többinél, mivel jóval nagyobb (8-10 méter hosszú) és feltűnően mély (kb 2 méter) a méretéhez képest.

 

Az újonnan felfedezett, befagyatlan sóstó

A legfelső réteg rendkívül hideg, mínusz 21-22 fokos volt, viszont (nagy csodálkozásomra) az alján 0 fok fölött mértem (+1.8-at, a pontosság kedvéért). Ez a “meleg” fenék még a mínusz 40-es éjszaka folyamán is csak nagyon kevet hűlt: a műszer kijelzője reggel +1.2 fokot mutatott.

Miközben a felszínt egy vékony, sós-jégkéreg fedte, a legmeredekebb part közelében egy piciny rész befagyatlan maradt. Véleményem szerint ezt a fura jelenséget egy a sóágy alatti erőteljes forrás okozhatja.

 

Hőmérsékletmérés egy másik tavacskában. Ez Fahrenheit-skála, Celsius-ban -24.5 lenne

Mégha a levegő hőmérséklete nem is emelkedett -30 fok fölé, délre a szilárd jégkéreg egy pépszerű latyakréteggé változott. Begyűjtöttem fél liter sósvizet ebből a tóból, hogy hazatértem után majd kiderítsem az oldat pontos vegyi (és esetleg mikrobiológiai) összetételét.

 

A leghidegebb merülés

“Hideg-fanatikus” lévén régóta volt egy nagy álmom, konkrétan mióta véletlenszerűen rátaláltam a mélyhűtött oldatokra az Uvsz tó egyik hajdani öblében: “minden idők, ember által végrehajtott leghidegebb megmártózása”. Ez az óhaj később a “megvalósítani a leghidegebb merülést” formát nyerte el, mint az előbbinek egy méginkább kiforrott verziója. És ezt minden külső támogatás/ felügyelet nélkül, egyedül akarom végrehajtani a vadonban. Sok év tervezés, küzdelem és sérülések, valamint nem megfelelő időjárási feltételek okozta kudarcok után február 10. kora-délutánján végül eljött az időm.

 

A mínusz negyvenes éjszaka után még ez a különleges tó is befagyott

Ennek az újonnan felfedezett állóvíznek úgy a mérete, mint a mélysége ideális volt a tervemhez, a jelenlegi körülmények pedig a lehetséges leghidegebb határán voltak, mivel a víztömeg nagyrészét egy vékony latyakréteg borította. Itt vagyok, fizikailag, logisztikailag és pszihikailag egyaránt felkészülve. Csináljuk meg.

Konvergenciának tudnám ezt nevezni.

Miután átköltöztettem a sátrat a tó mellé és minden kelléket úgy rendeztem el, hogy segítségemre legyen ebben a cselekvésben, 13:30-kor készen álltam. Fürdőnadrág, búvár kesztyű/ zokni, úszószemüveg és sapka. Csupán a minimális védelem a rám váró extrém körülményekre. A testem legnagyobb része közvetlen kapcsolatba fog kerülni a mélyhűtött folyadékkal. A sós latyak által képviselt felső réteg hőmérséklete mínusz 22 Celsius fokos.

NAGYON kevés időd van itt. Az ügyetlenkedés vagy a rossz számítás biztos nem lesz megbocsájtva. A tested 25-30-szorosan gyorsabban veszti a hőt vízben, mint levegőn és ezeken a szélsőséges hőmérsékleteken a folyadék fagyási sérüléseket okozhat még 30 másodpercnél (!) is rövidebb idő alatt, messzemenően a hipotermia beállta előtt, gyakorlatilag még a hiperventilációs fázis alatt. A fagyás egyértelműen a legnagyobb veszély itt. Nagyon jól tudom, hogy mire képes ez a közeg, mivel nem első alkalom, hogy kiteszem magam ezeknek az elemeknek.

 

A mélyhűtött tóban

A merülés tervszerint ment. Jó tapadás a szélen, egyetlen testrészem sem érintette a sóágy alját vagy oldalát, egy csepp sósvíz sem jutott be az úszószemüvegbe és 15 (de talán inkább 10) másodpercen belül sikerült kijönnöm a tóból.

 

A hőmérő közelképe: -7.3 Fahrenheit fok -21.8 Celsiusnak felel meg (az érzékelő a sós latyakban)

A sebesség miatt szinte semmit nem láttam a víz alatt, egyetlen összehangolt mozgás-sorozat egymást gyorsan követő pillanataiban érve el a túlsó oldalt, ragadva meg a partot és emelve ki magam a természet eme gyorsfagyasztójából. A leghidegebb érzet közvetlenül a felbukkanás után, a kiszállás idejében jelentkezett, mivel ekkor az egész testem átszelte a mínusz 20 fokos latyakréteget. Valószínűleg az emberi szervezet által tapasztalt eddigi legnagyobb hűtési sebesség.

 

A kísérlet folyamán használt felszerelés

Miután kint voltam a vízből tudtam, hogy az igazi veszélynek vége. A sátram belsejének erős üvegházhatása várt rám. A hőmérséklet-különbség ebben a napszakban 20 fok feletti lehetett.

Biztos sokan úgy gondolják, hogy vizesen kint lenni -30 fokban semmit sem csökkent még a veszélyskála fokozatán, viszont én bátran állíthatom ez és más hasonló tapasztalatok alapján, hogy déli napsütésben, teljes szélcsendben néhány percig biztonságban vagy, mondani kellemes az egész érzet. Természetesen ezt nagymértékben elősegíti az adrenalin és endorfin áramlás, az ezeket megelőző dopamin-özön és az utólagos szerotonin-kibocsájtás. Egy tömény és komplex biokémiai koktél. Valódi katarzis.

 

Küldetés teljesítve

 

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag Tred30-7R adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.

 

A LogTag adatrögzítő az állóvíz aljának hőmérsékletét méri

Folytatjuk…

Aguita Brava vulkán: Mars a Földön (3/3)

Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

 

A 7 napos kutatási periódus hőmérsékleti görbéje. A készüléket otthon, Romániában állítottam be. Számíts le 7 órát, hogy megkapd a bolíviai helyi időt. A 15:21-es kezdő idő valójában 8:21-et jelent

Mivel június 27-én felborulva és részben hó alá temetve találtam a műszerekkel felszerelt háromlábút, ki kéne derítsem, hogy mikor történhetett a mérőállomás összedőlése. Tanulmányozva a diagramot észrevettem egy feltűnően magas maximum hőmérsékletet (16.8 fok Celsius!) június 22-e kora-délutánján. Ez egyértelműen egy képtelenül magas érték ezeken a magasságokon. A következtetésem igazságát alátámassza a rendkívüli hőingás is, mely rögtön ez után jeletkezett, mikor is a hőmérséklet egyetlen óra leforgása alatt 14 fokot esett, majd újra több, mint 10 fokot emelkedett.  Ilyen biztosan nem történt volna, ha az érzékelő megfelelően védve lett volna az árnyékoló mélyén. Itt a szenzor többlet sugárzásnak volt kitéve és az óriási hőingást a váltakozó szeles – szélcsendes periódusok okozhatták. Szóval a borulás előtte történt. De mikor?

 

A valótlanul magas napi maximum és az azt követő gyanús ingadozások nagyított képe

Az első két nap (mikor jelen voltam a környéken) ki van zárva. Akkor végig jó idő volt, még mérsékelt szelet sem észleltem soha. Ezen intervallum hőmérsékleti görbéje is valószerű. Kicsit előbbre haladva viszont kezd összeállni a kép. A 21-ről 22-re virradó éjjelen a hőmérséklet gyanúsan magas és konstans volt (-1 és -5 fok között). Ilyen itt/ most kizárólag nagyon felhős vagy szeles (esetleg mindkettő) időben történhetett. A következő nap meg ott az irreális 16.8 fokos maximum. Rejtvény megfejtve.
Másfelől az utolsó négy napon a maximumok nem haladták meg a fagypontot. Ez valószínűleg azért történhetett, mert az érzékelő már hó alatt volt. Mivel a mínimumok viszont elég alacsonyak (közelítik a -20 fokot) és a hőmérsékleti görbék is szabályosak, feltételezem, hogy az idő ismét derült és szélcsendes lehetett (legalábbis éjszaka).
A rövid detektívmunka után térjünk vissza a tudományos kiértékeléshez. Csupán két napunk van, amit valós adatsorként számításba vehetünk.

Június 20: Ez az első nap volt a legszerencsésebb, a legalacsonyabb (-26.6 fok Celsius) és a legmagasabb (+4.0 fok Celsius) hőmérsékletekkel, valamint a legnagyobb napi amplitúdóval (30.6 fok).

Az első nap görbéje a legintenzívebb hőmérséklet-emelkedéssel (számíts le 7 órát, hogy megkapd a bolíviai helyi időt)

Ebben az intervallumban a hőmérséklet 12.7 fokot emelkedett 60 perc alatt és 6.7 fokot 15 perc alatt.
Noha a meteó-állomás több, mint egy órával az asztronómiai napkelte után kezdte el aktivítását, mivel a kráter alja még árnyékban volt, az inverzió felbomlása nem indult meg mielőtt az első napsugarak a legalacsonyabb szinteket is elérték. Ez a tény tisztán látható az adatsorban, ahol a hőmérséklet szinte változatlan 8:21 és 8:51 között. A mínimum 8:36-kor volt rögzítve.

A kutatás első órájának adatai (számíts le 7 órát, hogy megkapd a bolíviai helyi időt)

Ezután a hőmérséklet nagyon hirtelen emelkedni kezdett és kevesebb, mint három és fél órán belül +4 fokig melegedett. Ez a nap maximuma. Ami figyelemre méltó, hogy ez meglehetősen hamar következett be, kevéssel déli 12 után. A kora-délutáni periódusban a görbe közel áll egy izotermához, leginkább 2-2.5 fok között maradva. A délután második felében a hőmérséklet esni kezdett és az erőteljes zuhanás az esti órák alatt is folytatódott. Nem voltam jelen a kráterben a legmelegebb időszakban, de az extrém hőmérséklet-emelkedés nyilvánvaló volt a kinti területeken is. Abszolút szélcsend volt még délben is. Csak 1 óra után észleltem az első, gyenge légmozgásokat. Ez magyarázza, hogy a maximum miért volt 12:16-kor rögzítve.

Június 21: A hőmérséklet -22.1 fok Celsius-ra esett reggel 7:46-ra. A hirtelen emelkedés újra kevéssel 9 óra előtt kezdődött és egészen délig tartott, mikor elérte a 3.7 fokot, a nap maximumát. Megfigyelhető a grafikonon egy szembetűnő felfele ívelés az éjszaka első felében, mikor a hőmérséklet -16 fokról -5-re emelkedett, mielőtt újra csökkeni kezdett volna. Ez azt jelenti, hogy még a gyengébb szelek is könnyen megbonthatják az inverziós réteg stabilítását. Az amplitúdó 25.8 fok volt ezen a napon, még elég nagy, de jelentősen kisebb, mint az első nap 30.6 foka. Az éjszaka újból derült volt, azonban néha enyhe szellőt éreztem a táboromban (ugyanaz a hely, kb 6 km-re a krátertől). A talajközeli hőmérséklet is kevésbé volt alacsony, mint az első éjjelen (több, mint 5 fokkal). Reggel vékony pehelyfelhőket is észleltem. Kb délután 3-ig voltam jelen a környéken, az időjárás a tegnapihoz hasonló volt: napos, szélcsendes vagy gyenge szellők és meglehetősen meleg a magassághoz képest.

 

Általános következtetések

-Ha az idő derült és szélcsendes az inverziós réteg vastag és erőteljes, teljesen kitöltve a kráter endoreikus részét.

-Ideális körülmények között a mínimum hőmérséklet reggeli 8 és 8:30 között jelentkezik. Az inverzió csupán jóval az asztronómiai napkelte után bomlik fel, mikor a napsugarak elérik a kaldera alját.

-Részleges hótakaró jelenlétében a levegő hőmérséklete fejmagasságban a hóval borított részek fölött sokkal közelebb áll a fedetlen részek talajközeli hőmérsékletéhez, mint a közvetlenül alatta lévő hófelszín közelében lévőhöz. A hófelszín feletti levegő hőmérséklete sokkal alacsonyabb, mint a fölötte, fejmagasságban lévő rétegé (8-9 fok különbség is lehet).

-Mivel általában az első légmozgások kora-délután kezdődnek, a legmagasabb hőmérsékletek dél körül jelentkeznek, mikor a talaj felhevülése csúcsponton van.

-A derült ég jellemző a téli periódusban, a szélcsendes napok viszont már ritkábbak. Az erős szelek (főleg nyugati) még a kráter alján is gyakoriak.

-Az éjszakák és a reggelek folyamán gyakoribb a szélcsend, a délután a legszelesebb napszak.

-Szeles idő alkalmával a mínimumok sokkal enyhébbek (akár 20 fokkal is).

-A lehűlési szakaszoknak sokkal hosszabb görbéje van, mint a felmelegedési szakaszoknak. A grafikon legmeredekebb részei azok, mikor a napsugarak elérik a kráter alját, viszont lényegesebb változások nélkül tartanak felfele egészen délig.

-A napi hőingás meghaladhatja a 30 fokot, Földünk egyik legszélsőségesebb hőmérséklet-változásait produkálva

-A mínimumok jóval -25 fok alá eshetnek (minden bizonnyal -30 alá is bizonyos feltételek mellett), mélyebbre, mint a hivatalos bolíviai rekord (-31 fok) és talán, mint bármelyik, trópusokon belül fekvő helyen.

*A jelenlegi világrekord 24 óra alatt történő hőingás tekintetében több, mint 55 fok Celsius és a Montana-i Browning-ban (USA) volt észlelve. Azonban ez egy teljesen másfajta fluktuáció, mivel itt az amplitúdót egy hirtelen időjárás-változás, nem pedig a helyi levegő fizikai potenciálja adta.

Az eredményeim összehasonlítása a helyi és globális statisztikákkal

Miután visszatértem La Paz-ba, meglátogattam Bolívia Nemzeti Meteorológiai és Hidrológiai Szolgálatát. Itt néhány fontos információt tudtam meg:

-A legalacsonyabb, bolíviai településen mért hivatalos hőmérséklet -25.7 fok volt Uyuni-ban (kb 3700 méter tszfm).

-A legalacsonyabb Bolíviában mért hivatalos hőmérséklet -31 fok volt Laguna Colorada meteó-állomáson 1992 májusában, az azonos nevű tó partján (kb 4300 tszfm).

A havi és évi mínimumok táblázata Laguna Colorada mérőállomáson

-2018 június 20-án, mikor a loggerem -26.6 fokot rögzített az Aguita Brava vulkán kráterében, Uyuniban -9.4 fok volt a mínimum. Sajnos Laguna Colorada-ról nincsen infó. Állítólag csak néha közölnek adatokat onnan. Feltételezem, hogy mikor a -25.7 meg a -31 fokos hidegek voltak, folytonos hótakaró borította a környéket mindkét helyen. Egy -9.4 és egy -25.7 fok közti különbség óriási és nem magyarázható másképpen, főleg, hogy az idő teljesen derült és szélcsendes volt 2018 június 20-án.

A dél-amerikai maximumok és mínimumok 2018 június 20-án. A bolíviai Potosi-ban volt a legnagyobb a hőingás, 27.1 fok Celsius: -10.5-ről 16.6 fokra (forrás: Ogimet)

Ott-tartózkodásom alatt nem volt hótakaró Uyuniban és sehol máshol 4000 méter alatti magasságokon. A műholdfelvételeken látszik, hogy a Laguna Colorada tó közvetlen szomszédsága is hómentes volt ebben a periódusban. Kizárt, hogy még csak a -31 fok közelébe is jusson a hőmérséklet ilyen körülmények között. Látogatásom alkalmával a kaldera csupán részlegesen volt hóval fedve, mégis -26.6 fokra hűlt le a levegő, a hófelszín közelében pedig még ennél is sokkal jobban (-35 fok). Érdekes, hogy a fedetlen talaj közelében a hőmérséklet nagyon hasonló volt a hófelszín fölötti, fejmagasságban mérttel. Nincs kétségem affelől, hogy hasonló légköri feltételek mellett, összefüggő hótakaró jelenlétében a kráterben jóval -30 fok alá esne a levegő hőmérséklete, meghaladva a hivatalos bolíviai hideg-rekordot.

Leghidegebb hely a trópusokon belül?

Tudomásom szerint Laguna Colorada mellett egyetlen trópusi szélességeken fekvő hely van, ahol a hőmérséklet -30 fok alá esett: Ollagüe Chilében -37 fokkal. Ez a legalacsonyabb trópusok között mért hőmérséklet, amit eddig a neten láttam. Ollagüe település a bolíviai határon található, azonban létezik egy azonos nevű magas vulkán is a közelben. A falu tszfm-a hasonló Uyuniéhoz és jóval alacsonyabb, mint Laguna Coloradaé, így a -37 fok Celsius számomra kicsit gyanús. Lehet, hogy valahol a vulkánon mérték? Egyáltalán hiteles-e ez az adat? Lehet, hogy csak -27 fok lenne? Ami azt illeti, sokkal valószerűbbnek tűnik egy 3700 méteren, ezeken a szélességeken fekvő helyszínre vonatkozóan. Mindamellett, amíg biztos tények nem tárják fel az igazságot a kérdés nyitott marad.

Véleményem szerint az Aguita Brava krátere egy esélyes jelölt úgy a “trópusi hidegpólus”, mint a “napi hőingás pólusa” címekre.

 

**********************************************************************************************************************

Aguita Brava vulkán: Mars a Földön (1/3)

Intro: A legmagasabb főváros

Bolívia a déli féltekén, trópusi szélességi fokok mentén fekszik, azonban nyugati felének nagy tengerszint feletti magassága üres statisztikává redukálja az Egyenlítőhöz való közelség tényét. Központjának 3600 méterével La Paz a világ legmagasabban fekvő fővárosa. Ellentétben a megszokott felállítással itt a reptér jóval a város szintje fölött helyezkedik el, így 4000 méteren El Alto (spanyolul “a magaslatok”) levegője még ritkább. A magyarázatot erre a fonákságra a helyi topográfia adja: La Paz egy mély kanyonban, a nyitottsága miatt repülőtérnek sokkal alkalmasabb Altiplano (“magas fennsík”) alatt helyezkedik el.
Ha valaki normál magasságokról érkezik ide, pár órán belül nagy valószínűséggel szembesülni fog az úgynevezett “hegyi betegség” bizonyos tüneteivel, mint: fejfájás, hányinger, szédülés, bizsergések a végtagokban, légzési nehézség. Ezutóbbi különösen szembetűnő közepes megterhelések alkalmával, mint pl a város meredekebb utcáin való felfele haladás. Mivel a metropolisznak meglehetősen bonyolult a domborzata, számos ilyen nagy dőlésű terep vár a látogatóra. Okosabb lassacskán kezdeni, fokozatosan növelve a terhelést, így időt adva a szervezetnek, hogy megszokja a ritka levegőt. Megjegyzendő, hogy egyes személyek jóval könnyebben akklimatizálódnak, mint mások. Ez a képesség nemigen függ össze a kondival, sokkal inkább genetikai komponens.
A másik érdekesség a helyi klímával kapcsolatosan a rendkívüli napi hőingás. Ez a száraz szezonban a legnagyobb, ami itt a téli periódussal esik egybe. Júniustól augusztusig a hőmérséklet tipikusan a reggeli fagypont körülitől a kora-délutáni 15-20 fok Celsius-ig emelkedik. Viszont a magas UV sugárzás miatt a nappali meleg ennél jóval többnek érződik. Egy 17-18 fok az Altiplano-n, napon és szélcsendben kb egy tengerszint közeli 25 foknak tűnik. Nagyon erős a kontraszt a napos és az árnyékos részek között. Az ég általában derült vagy részlegesen, magasabb felhőkkel borított. A csapadék valószínűsége a téli időszakban alacsony.
Az oxigénhiányos környezet ellenére La Paz és El Alto utcái zsúfoltak. Ételtől ruházatig és kocsi alkatrészekig mindenki árul valamit. Egyes szektorokon a forgalom hihetetlenül lassú, azonban a lakosok türelmesek és békések, ritkán látni bármiféle nézeteltérést az állampolgárok között. A turizmus adja e szegény dél-amerikai ország nemzeti jövedelmének jelentős részét, így számos hátizsákos vándort lehet látni a forgalmas belvárosi területeken.

La Paz látképe, háttérben az Illimani csúccsal (6439 m)

 

A hely kiválasztása

Mindenki hallott a “marsi”, illetve a “holdbéli táj” kifejezésekről. Ezek egy nagyon száraz és kietlen, általában sivatagos vagy félsivatagos klímájú vidékre utalnak, ahol a felszínt csupasz kövek vagy agyagos képződmények alkotják. Szintén ismert dolog, hogy mivel a Marsnak nincsen légköre az itteni klíma rendkívül szélsőséges, az éjjeli dermesztő fagy és a déli perzselő hőség között váltakozva egyetlen nap leforgása alatt.  Ez főként a vízpára hiánya miatt van, ugyanis ennek jelenléte szabályozza a Föld légburkának  hőháztartását és mérsékli a bolygó klímáját. Azonban léteznek egyes helyek a Földön, ahol az éghajlati körülmények ezekre a halott égitestekre emlékeztetőek, így óriási napi hőingások  tapasztalhatóak ezekben a térségekben. Hol vannak ezek és milyen paraméterek az előfeltételei a Föld legszélsőségesebb klímájának?
Először is tiszta égboltra van szükség. A felhőket vízpára alkotja, ami fogva tartja a hő egy jelentős részét a földfelszín közeli légrétegekben. Ismeretes, hogy a sivatagokban sokkal ritkább a felhős idő, mint bármilyen másfajta ökoszisztémákban.
Másodszor nagy tengerszint feletti magasságra van szükség. Minél ritkább a levegő, annál kevésbé képes megakadályozni az éjszakai hővesztést és annál több sugárzás érkezik napközben a felszínre. Szóval a magasan fekvő sivatagok alkalmasabbak, mint a tengerszint közeli magasságokon elhelyezkedőek*.
Harmadszor a napsugarak nagy beesési szögére is szükség van, hogy még nagyobb legyen a különbség a nappali és az éjjeli körülmények között. Tehát a nagy magasságon fekvő trópusi sivatagok az ideális választás.
Negyedszer konkáv topográfiára van szükség, mivel az itteni levegő jobban felforrósodik nap közben (visszasugárzás az oldalakról) és jobban lehűl éjszaka (begyűjti a nehezebb, hideg levegőt, mint egy nagy edény).
Az elmélet kész van, lássuk hát a gyakorlati lehetőségeket:

Évi átlagos csapadékmennyiség Bolíviában

Talán az Altiplano? Száraz, nagyon magasan fekszik, trópusi övezetben található és számos, jól megőrződött, mély vulkáni kráter van a területén. Mind a négy feltétel teljesülve. Megbízható forrásból származó  klimatológiai statisztika erről a vidékről nincs sok az Interneten. A worldclimate.com-on az Argentína-Chile határán található La Quiaca település a legmagasabb átlagos napi amplitúdóval rendelkező helyszín. Itt júniusban és júliusban -7 és +15 fok között ingadozik a hőmérséklet. A csapadékkal kapcsolatosan: a magas fennsík nyugati fele még szárazabb, így, feltételezem, hogy a hőingás még nagyobb lehet az Argentína, Chile és Bolívia hármashatára körüli, “Puna de Atacama”-nak nevezett övezetben.
A világ egyik legnagyobb csillagvizsgáló központját építették meg az Atacama Fennsík chilei felében. Hogy miért? Mivel ezen térség felett található a talajközeli légkör egyik legtisztább szegmense. Azt mondják, hogy az itteni levegő átlátszósága megegyezik a Déli Sark feletti égboltéval. Miután áttanulmányoztam a helyi körülményeket az ALMA központ statisztikáinak igénybevételével, megállapítottam, hogy a régió klímájának legnagyobb hátránya a szél. A légmozgás összekeveri a különböző rétegeket, megszüntetve az éjjel kialakuló inverziókat és mérsékelve a talaj felhevülését napközben. A szárazság mellett a telek meglehetősen szelesek is az Altiplanon. Így, az eddig megemlített négy tényező mellett egy ötödikre is szükségem lesz: Szerencse.

Bolívia domborzata. Dél-nyugaton a fekete pötty jelzi az Aguita Brava vulkán fekvését

De egész pontosan vajon hol lenne a legnagyobb napi hőmérséklet-ingadozás? Miután jó ideig a Bolívia-Chile határon emelkedő Juriques vulkán volt a főtippem, vegül egy ettől valamivel északabbra fekvő, jóval kevésbé ismert kráter mellett döntöttem. A hegy neve “Aguita Brava” és csak jobb topográfiai térképeken van feltüntetve. A kietlen vulkán közel 5500 meter magas és egy kb 800 méter átmérőjű, 80 méter mélységű kráter van a csúcsán. A kaldera alja 5320 méteres tszfm-on található. Mivel ez a hegy kevésbé feltűnő, mint az Atacama-sivatag lapályából egyből kiemelkedő Juriques, feltételezem, hogy a domináns nyugati szelektől valamivel jobban védett és nagyobb gyakorisággal fordulhatnak elő erős hőmérsékleti inverziók a kráter alján. A kaldera maga is kicsit jobban védett a vulkán belsejében, enyhén alacsonyabb, azonban szintén jó sky-view factorral (0.91-0.92 a GoogleEarth-es számításaim szerint).

A kaldera közelképe a GoogleEarth-en kiszámított 10 méteres szintvonalakkal

A tél itt a száraz szezon, ez több derült eget, valamint extrém napi hőingásokat jelent. Noha ritkábban, azonban kiadósabb havazások ebben az időszakban is előfordulhatnak. A fagyos és csontszáraz klímában a hó nem olvad, hanem szublimálódik (egyből változik szilárdból légnemű halmazállapotba). Az erőteljes napsugarak alatt a fehér takaró gyorsan fogy, azonban ennek egy részét a szél buckákba gyűjti, gyakran elfedve egyes útszakaszokat, ellehetetlenítve a közlekedést a magas fennsíkon. Időzítés: Június második fele.
A vulkán megközelítése: Csak néhány kocsiút van ebben a távoli régióban és ezek közül egyik sem burkolt. Annak ellenére, hogy a vidék szinte teljesen lakatlan, megtudtam, hogy léteznek bizonyos turisztikai útvonalak, melyek egész jól megközelítik a célpontomat. Kb 10 km-re északra a krátertől egy több kis gejzírből álló komplexum található, melyet Sol de Manana-nak (“reggeli nap”) neveznek. A látványosság közel van az Uyuni-San Pedro de Atacama (Bolívia-Chile) út legmagasabb pontjához és mikor a körülmények megengedik (nincsenek hótorlaszok) napi szinten kap túristákat. A gejzírek 4800 méteres magasságban találhatóak, csupán 600-700 méterrel a kiválasztott hegyem csúcsa alatt. Megfelelően aklimatizálódva ez egy egynapos túrát jelent, habár nehéz zsákkal ez valószínűleg elég kimerítő lehet.

Szovjet topográfiai térkép a Bolívia-Chile határvidékén emelkedő vulkáni fennsíkról. A nyíl a kiválasztott kráter felé mutat

Aguita Brava az Eduardo Avaroa Természetvédelmi Területen található, ahol sok madárfaj, többek között flamingók is élnek. Köszönet a sós tavaknak, mint pl a Laguna Colorada, ezek egész évben túl tudnak itt élni a mostoha körülmények ellenére. Laguna Verde, a vidék másik híres tava viszont arzéntartalma miatt nem biztosít megfelelő körülményeket az életnek. Jellegzetes színét a rézásványok adják. Fölötte magasodik a Licancabur vulkán, melynek csúcsán észlelték az egész földfelszín legmagasabb UV sugárzását. Habár ez a nyári periódusban történt, a trópusi szélesség következtében itt a téli időszakban is elég nagy a napsugarak beesési szöge és a derült égbolt – ritka levegő kombináció biztos recept a leégéshez megfelelő védelem hiányában.

*A Szaharáról szóló szóbeszéd, hogy az éjjeli fagypont alattiról a nappali +50 fokig melegszik a levegő egyetlen nap leforgása alatt egy jól elterjedt hamis mítosz a neten, valamint (sajnos) a tankönyvekben is. Ez valójában egy félreértelmezés eredménye lehet. Az igazság az, hogy egyes téli éjszakákon a hőmérséklet fagypont alá is zuhanhat, valamint a legforróbb nyári délutánokon néha megközelítheti az 50 fokot. De nem egy nap alatt! Mikor fagypont alatt van hajnalban, kora-délutánra valószínúleg kb 20 fokra fog melegedni, mikor meg délben súrolja az ötvenet, a következő éjjel folyamán valószerűtlen, hogy 20 fok alá essen a hőmérséklet.

A kutatás rövid összefoglalója

A gépem június 16-a reggelén szállt le El Alto-ban. Csupán két napot töltöttem La Paz-ban mielőtt a belföldi járattal Uyuni-ba repültem. Egy nemrégi havazás következtében a turisztikai körutak egyes szektorai zárva voltak, emiatt a kiindulópontomúl szolgáló gejzírek megközelítése kérdéses volt a következő napokban. Az utazási iroda, amelyikkel még otthonról felvettem a kapcsolatot egy magánsöfőrt biztosítva oldotta meg a problémát, aki másnap majd megpróbál elvinni a kinézett startponthoz. Annak ellenére, hogy az utolsó negyedben az út részben hóval fedett volt, semmiféle tehnikai gond nem adódott és a terepjáró kezelőjének sikerült megközelítenie a fumarolákat.

Bolívia-Chile határvidéke 5500 méteres magasságból

A gejzírek szomszédságából (4850 méteres tszfm) indultam neki gyalog a kb 10-12 km-el délebbre fekvő hegynek. Délután a vulkáni platón, 5000 méter körüli magasságon táboroztam le egy nagyobb kőtömb mellett . Sátor nélkül, csupán egy bivakzsák és egy jó hálózsák igénybevételével.  Hegyi betegséggel küzdöttem, az időjárás viszont nagyon jó volt az éjjel folyamán (teljesen derült és szélcsendes). Erőre kapva még sötétben vágtam neki a hegynek. Mielőtt az első napsugarak elérték a kráter alját ott voltam és a mini meteo-állomás perceken belül meg is kezdte az aktivítását (június 20, reggel fél 9 előtt). A tanulmányozott terület koordinátái: 22.30.762′ É, 67.47.744′ NY, a magasság 5320 méter körüli.

Az Aguita Brava vulkán krátere

Az adatrögzítő érzékelője egy fényképezőgép állványra felszerelt, Barani Design Technologies által adományozott, csavarvonalas árnyékolóban volt elhelyezve kb 170 cm-es magasságban. Maga a logger műanyag zacskóba csomagolva, a hó alá volt temetve, hogy védve legyen az extrém éjjeli hidegektől. A készülék 5 percenként rögzített egy adatot. Ott hagytam egy alkoholos mínimum hőmérőt is, hogy megörökítse a tanulmányi időszak legalacsonyabb hőmérsékletét (főként arra a célra, ha valami gond adódna a loggerrel). A precíziós digitális műszert pillanatnyi mérésekre használtam.

A mini meteo-állomás a kaldera alján

Hét nap múlva (Június 27-én déli 1 óra körül) szedtem össze a mérőállomást, amikor sajnos felborulva és részben hóba temetve várt rám a műszerekkel felszerelt háromlábú.
A kutatási periódusban az ég altalában derült vagy részlegesen, magasabb felhőkkel borított volt, egyes intervallumok viszont nagyon szelesek voltak. A legelső nap volt a szerencsés húzásom, mikor tökéletes feltételek adódtak az erős inverziók kialakulására, valamint a rendkívüli hőmérséklet-ingadozásokra. A második nap után az időjárás változékonyabb lett (új havazás nem volt) és (a logger diagrammjából következtetve) ezen az éjszakán dőlhetett össze az állvány. Mikor 27-én délben ott jártam, hogy összeszedjem a dolgokat, erős nyugati szél fújt a kráter peremén és (meglepő módon) még az alján is.

Táborom a marsi tájban

A kaldera részlegesen volt hóval borított mindkét látogatásom alkalmával, a fedett és fedetlen részek közötti arány kb fele-fele volt. A hótakaró vastagsága a háromlábú alatt 20-25 cm volt, viszont csupán néhány méterrel arrébb már teljesen hiányzott.

Az egy hetes kutatási periódus logger által rögzített legalacsonyabb hőmérséklete -26.6 Celsius fok, míg a legmagasabb (megbízható) +4 fok volt, ez adta a legnagyobb napi hőingást is: 30.6 fok. A hófelszín közelében -34.3 fokot mértem a digitális műszerrel, az alkoholos mínimum hőmérő jelzője pedig -35 fok alatt állt meg.
Három éjszakát töltöttem a hegyen, kettőt az első kutatóút alkalmával (ugyanaz a tábor kétszer a gejzírek és a csúcs között) és egyet az utolsón (a kráter túloldalán, hasonló, 5000 méter körüli magasságban a vulkáni fennsíkon). Kétszer látogattam a kalderába, először június 20-a reggelén, másodszor meg június 27-e kora-délutánján. A köztes napokat Uyuniban egy szállóban, valamint a Salar de Uyuni túloldalán töltöttem, kb 250-300-re északra a vulkántól.

Vikunyák (a lámák vadon élő rokonai) a magas fennsíkon

A környéken nincsenek települések, leszámítva egy bányát, ami pár km-re a gejzírektől, az úton tovább haladva érhető el. A kráter teljesen életmentes, egyik növényfaj azonban (sárga kis foltok a kőtömbök között) 5200 méter feletti magasságon is megtalálható a vulkán lejtőin. Egyik nap néhány sirály-szerű madarat figyeltem meg a táborom fölött, valamint vikunyákat nem messze a gejzírektől.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag Tred30-7R adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy meteorológiai alkoholszálas hőmérő, USSR, 1988, -50, +40 Celsius fokos mérési intervallummal (az első vonalka -52.5 foknak felel meg).
-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány.

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

A Barani-féle csavarvonalas árnyékoló 5320 méteres magasságon
Folytatjuk..

Nariyn Golyn Els: a fagyos sivatag (3/3)

Az adatregisztráló grafikonjának kiértékelése (a TempCentre program segítségével)

 

A 7 nap/ 8 éjszaka kutatási periódus hőmérsékleti görbéje. A műszer 10 percenként regisztrált egy-egy adatot. A grafikon időzónája UTC+2, mivel a PDF file-t otthon, Romániában töltöttem fel. További 6 óra hozzáadására van szükség, hogy elérjük a mongóliai időzónát (UTC+8). Szóval a valódi kutatási intervallum 2018.01.17 16:43 – 2018.01.25 10:03

 

Mivel utólag megbizonyosodtam affelől, hogy az árnyékoló nem biztosította a megfelelő védelmet a napsugarak hőmérséklet-torzító hatása ellen, csak azokat az intervallumokat fogom figyelembe venni/ elemezni, amelyikekben a loggert nem érte direkt sugárzás. Következésképpen a délelőtti 11 és a délutáni 4 óra közti grafikon részek kiértékelését mellőzni fogom. Megjegyzés: a 6 órás időzóna eltolódás miatt ez a fenti görbén a hajnali 5 óra és a reggeli 10 óra közti periódusokkal azonos.

 

Első éjszaka (Január 17-18)

Este 7:13 és 9:23 között a hőmérséklet -19.2-fokról -30.6-ra zuhant. Ezután egy rövid melegedés következett 10:33-ig, amikor elérte a -28.0 fokot.
Ebben az időben kint voltam és nem láttam felhőket az égen. Ugyanakkor teljes szélcsend volt a mélyedés alján, s csak néha egy kis enyhe fuvallat a peremvidéken. Este 10:33 és éjjeli 1:53 között a hőmérséklet újból rohamosan csökkent és elérte a -36.0 fokot, az egész éjszaka legalacsonyabb hőmérsékletét. Innen hajnali 4:43-ig egy hirtelen és jelentős melegedés ment végbe, ami -18.6 fokra emelte a hőmérsékletet. Ebben az időszakban sem észleltem jelentős felhősödést, sem lengedezésnél nagyobb szélerősséget a táborhelyemen, de mivel csak párszor néztem ki az éjszaka folyamán, nem zárhatok ki egy altocumulus átvonulást. Néha láttam ezt a felhőtípust, de mindig az égbolt felénél jóval kevesebbet foglaltak el. Hajnali 5:13 után a hőmérséklet megint intenzíven csökkenni kezdett és egy másodlagos minimumot, -33 fokot ért el reggeli 9:53-kor. Jelen voltam a medence alján reggeli 8:30 körültől valamivel 9 utánig és részlegesen cirrusokkal és altocumulusokkal fedett eget találtam. A grafikonon egy rövid 1-2 fokos melegedés figyelhető meg, mely pontosan egybeesik azzal az intervallummal, amikor az adatregisztrálót leolvastam, szóval ezt a kis hőmérsékleti változást minden bizonnyal én okoztam. Röviddel 9 óra után elhagytam a depressziót és csak január 21-én délután térek ide vissza.

Második éjszaka (Január 18-19)

Délután 3:30 körültől este 7-ig rohamosan csökkent a hőmérséklet,  amikor elérte a -33.4 fokot. Ez marad az éjszaka legalacsonyabb értéke, mivel innen egy hirtelen ingadozásokkal teletüzdelt jelentős és hosszú melegedési periódus kezdődik, mely alatt a hőmérséklet -20.0 fokig emelkedett reggeli 6:23-ra. Ezután rohamosan csökkent egészen 8:43-ig, amikor egy -32.4 fokos másodlagos minimumot ért el. Az ezt követő rövid melegedés -26.5 fokra emeli a hőmérsékletet 9:33-kor, majd újból zuhanni kezd és 10:53-kor eléri a -31.3 fokot. Ebben az időben érik el előszőr a napsugarak a katlan alját, emiatt a 10:43-10:53-as intervallum mindig egy meredek hőmérséklet-emelkedés előfutára (a kutatás összes napjára érvényes).
Ez az első két éjszaka kevésbé szabályos hőmérsékleti görbét eredményezett, néhány igencsak szembetűnő, jelentős melegedési szakasszal. Mivel soha nem vettem észre lényeges felhősödést (cirrostratusokat leszámítva), úgy vélem, hogy ezeknek a hirtelen ingadozásoknak az oka inkább légmozgás, mint borult égbolt lehet. Az erdenekhairkhani szállásom elég közel volt a kutatási területhez (légvonalban 20 km-en belül) ahhoz, hogy a településen töltött napokon is viszonylag jól felbecsüljem a mélyedés feletti égbolt állapotát.

Harmadik éjszaka (Január 19-20)

Délután a hőmérséklet hirtelen zuhanásba kezd, mely a késő esti órákig tart, amikor 10:43-kor eléri az éjszaka minimumát: -39.5 fokot. Innen a hőmérsékleti görbe atipikussá válik, azonban kis változásokkal, -36.5 és -39.3 fok között ingadozva az egész éjjel folyamán.

Negyedik éjszaka (Január 20-21)

A késő délutáni meg a kora esti órákban a grafikon meredeken lejt, míg 7:13-kor eléri a -36.1 fokot. Innen egy egy órás hirtelen melegedés -31.3 fokra emeli a hőmérsékletet. Ezt követően a görbe újból lefele ível és (kisebb fluktuációkkal) reggeli 8:53-kor eléri az éjszaka legalacsonyabb értékét: -43.8 fokot.

Ötödik éjszaka (Január 21-22)

Délutáni 3 óra után újból elértem a fagyzug alját.
21-e reggelén az ég részben cirrusokkal fedett volt és a továbbiakban is ez a légköri állapot fogja meghatározni az egész napot. Délutántól kora estig (7:43), egy hirtelen csökkenés folyamán -40.9 fokra hűl le a levegő hőmérséklete. Innen egy másfél órás intenzív melegedés -31.3 fokra emeli vissza a grafikon görbéjét (9:13). Ez majdnem 10 fok. Röviddel ezután a csökkenés folytatódik, míg hajnali 5:43-kor bekövetkezik az éjszaka legalacsonyabb hőmérséklete: -46.7 fok. Innen a görbe atipikussá válik, azonban jelentéktelen változásokkal, -44.7 és -45.9 fok között ingadozva a reggeli órákban. Ezidőben (8:40 és 9:45 között) jelen voltam a katlan alján és indulás előtt leolvastam a logger minimumát. Ez a cselekvés egybeesik a grafikon ugrásszerű felfele ívelésével, amikor a hőmérséklet -37.9 fokra emelkedik (9:43). Ezt a hegyes szegmenst minden bizonnyal én okoztam. Reggel az ég részben cirrusokkal és cirrostratusokkal fedett volt. Éjjel viszont nem vettem észre felhőket egyetlen alkalommal sem, amikor a sátramból kinéztem. Megjegyzés: a vékony cirrus felhők nemigen látszanak sötétben, főleg hold nélküli éjszakákon. Délelőtt 11:30 után elhagytam a táboromat és csak két nap múlva, január 24-én térek majd vissza.

Hatodik éjszaka (Január 22-23)

Délutántól meredeken lejteni kezd a hőmérsékleti görbe, míg éjjeli 1:13-kor eléri az éjszaka minimumát, -49.5 fokot. Innen atipikussá válik, azonban csak kis változásokkal, -46.5 és -48.4 fok között maradva a hajnali és reggeli órákban.

Hetedik éjszaka (Január 23-24)

Délután 3:43-tól erőteljes zuhanás veszi kezdetét és ez a konstans lefele ívelés még az éjszaka középső és második szakaszában is folytatódik. Úgy vélem, hogy ez az éjjeli hőmérsékleti görbe a legközelebbi az ideálishoz a nyolc eset közül. Ugyanakkor ezen a reggelen (8:33-kor) érte el a logger grafikonja a legmélyebb pontját is: -53.0 fokot. Január 21-e kivételével ez az egyetlen nap, amikor a minimum-hőmérséklet a pirkadati időszakban regisztrálódott (amikor ez leginkább várható lenne).

 

A hőmérsékleti görbe legmélyebb pontja. Adj hozzá további 6 órát, hogy megkapd a valódi helyi időt: 8:33

Nyolcadik (utolsó) éjszaka (Január 24-25)

Ez a nap volt a legderültebb s egyben a legszélcsendesebb is a nyolc közül, emiatt a hőmérsékleti görbéje is a legreprezentatívabb az ideális fagyzugi körülményekre. Egyáltalán nem láttam felhőket a nap folyamán, még vékony cirrusokat sem. Az ég végig csillagos volt és légmozgást sem észleltem a sátramnál. A délután kezdődő nagy hőmérséklet-csökkenés az éjszaka közepe tájáig tartott, amikor 1:53-kor elérte a napi görbe legmélyebb pontját, -50.3 fokot. Innen már csak nagyon kis változások lesznek a hajnali és reggeli órák folyamán. A grafikonnak ez a része közel áll egy izotermához. Mivel az éjfél és reggeli 10 óra között mért legmagasabb hőmérséklet -48.9 fok volt, a 10 órás ingadozás mindössze 1.4 fokos.
Pirkadatkor, amikor újra meglátogattam a mélyedést, néhány vékony cirrust láttam az égen. Körülbelül 8:45 és 10:05 között voltam jelen a katlan alján. A logger legutolsó mérése kétségtelenül módosult a befolyásom által, mivel akkor olvastam le utoljára, mielőtt a kutatás vége eljöttével kikapcsoltam volna a szerkentyűt. Így ez a -42.7 fokos érték kizárható a grafikonból. A műszer görbéje szerint az általam tapasztalt legalacsonyabb hőmérséklet -49.8 fok volt, ez reggeli 9:03, 9:13 valamint 9:33-kor volt rögzítve.

 

Általános következtetések

– Az inverziós réteg kialakulása közvetlenül a hely árnyékba kerülése után kezdődik, rendkívűl gyorsan fejlődik az első 2-3 órában, majd jelentősen mérséklődik a folyamat.
– Úgy a kialakulása, mint a felbomlása nagyon rövid idő alatt történik.
– A kialakult inverziós réteget az este vagy éjjel folyamán könnyen megszüntetheti mérsékelt szél vagy egy rövidebb befelhősödés.
– A nyolcból csupán három éjszakán regisztrálódott éjjeli 2 után a legalacsonyabb hőmérséklet.
– A legnagyobb hőmérséklet-csökkenés délután 4 és 5 óra között megy végbe.
– A legnagyobb hőmérséklet-emelkedés déli 11 és 12 óra között történik.
– A lehűlési periódusnak sokkal hosszabb görbéje van, mint a melegedési periódusnak, ennek ellenére a kezdeti szakasza ugyanolyan (vagy még) meredekebb, mint a melegedési szakasz kezdeti szakasza.

 

Az adatregisztrálóm eredményei és az ugyanabban az időben, Mongóliában és a Világon mért legalacsonyabb hőmérsékletek összehasonlítása

Az ulánbátori időjárás-előrejelző központban megtudtam, hogy Mongóliában ezen a télen a legalacsonyabb hőmérsékletet január 24-én, Tsetsen Uulban mérték. A -53.2-es érték alig hajszálnyival előzte meg a bázisom rekordját, ami szintén azon a napon regisztrálódott. Erdenekhairkhant leszámítva, Tsetsen Uul a legközelebbi település a kutatási területemhez (kb 55 km légvonalban) és szinte azonos tengerszint feletti magasságon is fekszik. A hótakaró vastagsága ebben a periódusban 16 cm volt a zord klímájú településen, ami ugyancsak nagyon hasonló az általam 15 cm-re saccolt katlanfenéki körülménnyel. Enyhén konvex domborzata miatt Erdenekhairkhanban csak -35 fokra csökkent a hőmérséklet azon a különlegesen fagyos éjszakán. A második leghidegebb település Bayantes (Gandan Huryee meteo állomás) volt -51.8 fokkal, három nappal később (24-én -51.7 fok volt itt a minimum). A kemény teleiről nevezetes Uvsz tó medencéjében fekvő Tes és a Zavkhan tartománybeli Tosontsengel -50 fokkal a következők a fagyos listán. Őket követi Otgon és Zuungobi -48 fokkal.

 

Az ulánbátori időjárás előrejelző központ. Az idegenvezetőm segített, hogy találkozzak a mongol meteorológusokkal úgy érkezésemkor, mint a tanulmányom befelyezése után. A személyzet segítőkész és kutatásomban érdekelt volt

Valójában (az Ogimet statisztikája szerint) az egész földkerekségen egyetlen meteorológiai állomás mért 2018 január 24-én Tsetsen Uulnál és a loggeremnél alacsonyabb hőmérsékletet. Ez is csupán hajszálnyival: a kelet-szibériai Toko -53.4 fokkal lett világelső. A következő Summit kutatóállomás a grönlandi jégmező központi részében -52.2 fokkal. A két jakutföldi rekorder, Ojmjakon és Verhojanszk -43.4, valamint -42.0 fokot tudott összehozni ezen a napon.

 

Január 24-ének minimum-hőmérsékletei Kelet Ázsiában (forrás: Ogimet). A két -53-as Tsetsen Uul (Mongólia) és Toko (Jakutföld/ Oroszország), a -52-es Gandan Huryee (Mongólia)

A három műszer méréseinek összehasonlítása

A fagyzugban tett látogatásaim során a levegő pillanatnyi állapotának pontos meghatározására a digitális precíziós hőmérőmet használtam. Ugyanakkor a minimum hőmérő alkohol száljának pozícióját is megfigyeltem (mindkettőt körülbelül a logger magasságában tartva). Fényképek is készültek ezekről a mérésekről, amiket összehasonlíthatok utólag a logger által, az ezekhez legközelebbi időpontokban regisztrált értékekkel.

Január 18-án reggel a minimum hőmérő jelzője -38.5 foknál volt megállva, miközben az adatregisztráló -36.0 fokos éjjeli minimumot mért. Ez marad a két műszer közötti legnagyobb eltérés egészen a kutatás végéig. Mivel ezen az első éjszakán a csatolás nagyobb felületű érintkezést biztosított a műszer meg az árnyékoló belseje között, azt hiszem, hogy az említett különbséget részben a logger nagyobb szigetelése okozhatta. Ezért másnap kicsit megváltoztattam a műszer beillesztésének módozatát, hogy a lehető legkissebb kontaktus legyen közte meg a polisztirol között. Ugyanakkor picit megemeltem a házikó tetőrészét, hogy növeljem a ventilációt. Úgy vélem, hogy ez a változtatás kicsit befolyásolhatta a továbbiakban a nappali hőmérsékleti grafikont, mivel bizonyos periódusban a napsugarak elérhették a logger legfelső részét. Mivel azonban számomra az éjjeli minimumok pontossága az első számú prioritás, ezt az áldozatot meg kellett hozzam.

Január 22-e reggelén a minimum hőmérő jelzőjét -47.3 foknál találtam megállva, miközben a logger -46.7 fokos éjjeli minimumot mért. Ez a különbség sokkal kisebb, mint az előző alkalommal (0.6 fok 2.5 fok ellenében), ezért úgy gondolom, hogy a beillesztésen végzett változtatás hasznos dolog volt. Ezen a reggelen van egy fényképem, amin az elektronikus precíziós műszer -46.4 fokot mutat reggeli 8:58-kor. A logger ehhez két legközelebb eső mérése -45.5 és -45.6 fok. Ez körülbelül egy fokos eltérés.

 

Az adatregisztráló által január 24-én rögzített legalacsonyabb érték

Január 25-én reggel a minimum hőmérő jelzőjét -52.2 foknál találtam, miközben az adatregisztráló ekkor -50.3 fokos éjjeli minimumot mért. Ez újból egy nagyobb különbség (1.9 fok) és nem írható fel a beillesztés számlájára. Erről a reggelről van két fényképem, amin a digitális műszer -50.7 és -50.5 fokot mutat, 9:00, valamint 9:07 időpontokban. Ezzel egyidőben a logger -49.5 és -49.8 fokot regisztrált. Újból az egy fokos különbség. Ezzel egyidőben a minimum hőmérő alkohol száljának vége -51.5 és -52.0 fok között mozgott. Ez szintén egy fokos eltérés, csak az ellenkező irányba. Mivel ez az 1-1.5 fokos különbség innentől folyamatosan megmaradt a digitális meg az alkoholos hőmérők között (szobahőmérsékleten is), úgy gondolom, hogy a minimum hőmérő elveszíthette eredeti pontosságát, amikor ez az eltérés soha nem volt nagyobb fél foknál.

Mivel a digitális precíziós műszernek a legnagyobb a pontossága (+-0.1 fok) a három hőmérő közül, ennek tükrében megpróbálom megsaccolni a nyolc napos kutatási periódus valódi legalacsonyabb hőmérsékletét. Mivel az elektronikus műszer mindig kb egy fokkal kevesebbet mutatott, mint az adatregisztráló, úgy vélem, hogy ez az érték -54 Celsius fok körül van, meghaladva az idén Mongóliában mért legalacsonyabb hőmérsékletet is (Tsetsen Uul). Ez a javított érték ugyanakkor megelőzi a 2018 január 24-én mért legalacsonyabb világhőmérsékletet is (Toko, Oroszország: -53.4 fok), s kb másfél fokra megközelíti a Mongóliában valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet (Zuungobi, -55.6 Celsius fok).

Kétségtelenül egy sikeres utazás, valamint egy eredményes kutatás volt.

 

Nariyn Golyn Els: a fagyos sivatag (1/3)

Bevezető: A leghidegebb főváros

Mongóliát Földünk egyik leghidegebb országaként emlegetik, fővárosát, Ulánbátort pedig a legfagyosabb fővárosként tartják számon. Mínusz húsz fok alatti januári középhőmérsékletével és az esetenkénti mínusz negyveneivel ez a hely nem a nyápicoknak való. Zord éghajlata mellett a város sűrű szmogfelhőbe is van temetve, mely méginkább fokozza a hideg által okozott légzési nehézségeket. A szennyeződést a hőmérsékleti inverziónak nevezett meteorológiai jelenség okozza, amikor is a tél sűrű, fagyos levegője lesüllyed a völgyek és medencék aljára, bepréselve a füst és egyéb szilárd részecskéket a legalsó levegőrétegekbe. A szmog a hajnali és kora reggeli órákban a legintenzívebb, mikor a lehűlés a legerőteljesebb. Ez számos problémát okoz, mint például közúti balesetek, valamint repülőgép járatok elhalasztása, elmaradása. Ezen komplikációk miatt folyamatban van egy új, nemzetközi repülőtér építése, mely a várostól több, mint 50 km-re fekszik. A jelenlegi “Chinggis Khaan” (a Mongol Birodalom alapítójáról elnevezve) reptér a központtól körülbelül 15 km-re található és nyíltabb, valamint laposabb fekvéséből kifolyólag még Ulánbátornál is jelentősen hidegebb. Egy átlagos téli reggelen a hőmérsékletkülönbség a központ és a reptér között 5-6 fok körül van. Érkezésemkor egy “langyos” -25 várt. Na de erről kicsit később.

 

Ulánbátor, jégszobrok a Szühebátor téren

 

A célpont kiválasztása

Rajongom a sivatagokért. De a hidegért is. Na és mi a helyzet a leghidegebb sivataggal? Megpróbálom beazonosítani.
Mínusz ötven fok alatti évi középhőmérsékletével és esetenkénti mínusz nyolcvan alatti téli minimumaival Antarktisz belseje egyértelműen Földünk leghidegebb területe. Akár sivatagnak is tekinthető, ha az osztályozásod kizárólagosan a csapadékmennyiségen alapszik, ami itt valóban rendkívűl alacsony. Azonban ha a kritériumaid összetettebbek és a táj komponenst is magában foglalják, akkor át kell helyezni a keresést az Északi Féltekére. A kelet-szibériai Jakutföld a legfagyosabb éghajlatú vidék a boreális gömboldalon (területén vannak a leghidegebb települések is), azonban itt tundra és tajga övezet található, nyoma sincs sivatagnak. Ezért, a fent említett kérdésre a források zöme a Góbival rukkol elő, mivel ez a legnagyobb és egyben legismertebb képviselő. Viszont nem a leghidegebb is. A Góbi Mongólia legdélebbi részén helyezkedik el (átnyúlik innen déli irányban a szomszédos Kínába is), azonban létezik néhány kisebb sivatag az ország észak-nyugati felében, ahol a téli átlaghőmérsékletek sokkal alacsonyabbak, mint a híres kősivatagban.
A januári középhőmérséklet a mongol Góbiban leginkább -12 és -20 fok között van (Dalandzadgad -15, Sainshand -18 fok), a kínai részen meg főleg -8 és -15 között (Dunhuang -8, Ejin Qi -11 fok). Egész hűvös, ami azt illeti, azonban meg sem közelíti az Uvsz ajmag*-beli (helyi közigazgatási egységek) Ulángom -33 fokos csontfagyasztó hidegét. A városka a Közép Ázsia egyik leghidegebb vidékeként ismert Uvsz tó medencéjében található, nem messze a kevésbé ismert Böörög Deliyn Els homoksivatagtól. Ebben a pusztaságban bújik meg egy bizonyos Züüngobi nevű falu, ahol egész Mongólia legalacsonyabb hőmérsékletét mérték. -55.6 Celsius fok. Ez biza nagyon hideg. Ráadásul sivatagban.

 

Januári átlagos minimum hőmérsékletek Mongóliában

Dzsingisz Kán földje októbertől áprilisig a Szibériai Anticiklon befolyása alatt áll. Ez egy hatalmas térfogatú hideg és száraz légtömeg, mely felelős úgy a legmagasabb légnyomások, mint az Északi Félteke legalacsonyabb hőmérsékleteiért is. Valójában ennek a magasnyomású területnek a centruma tél derekán észak-nyugat Mongóliában van, ebből kifolyólag itt jegyezték fel Földünk legmagasabb (tengerszintre átszámított) légnyomását. A legtöbb internetes forrás szerint a Zavkhan ajmag-beli Tosontsengel tartja a világrekordot 1085.7 millibárral, viszont van egy hely ugyanazon ajmag nyugati felében, ahol (az Ogimeten fellelhető statisztikák szerint) még ennél is jóval magasabb értékeket is láttak, mint pl a 2016 március 9.-e reggelén mért 1098.7 millibár. Ez az eset egy különösen erős hideghullám ideje alatt történt, amikor a kis faluban országos minimumrekordot mértek ezen hónapra: -54 fokot (!) Tsetsen Uul, a “bűnös” település a Hangáj hegység nyugati felében, egy magasan fekvő medencében húzódik meg, nem messze a Nagy Tavak Medencéje felől, a Hunguj folyó és ennek (leginkább volt) mellékfolyói mentén idáig terjedő homokbuckás övezet határvonalától. Egyes helyeken a dűnék 2200-2400 méteres tengerszint feletti magasságban hullámzanak, emiatt Mongólia legmagasabban fekvő sivatagának tekinthető. Mivel ez a régió kicsit több csapadékot kap és hűvösebb nyári klímával bír, mint a tőle nyugatra fekvő alacsonyabb területek, néhol fenyőfákat is lehet látni a homokdűnék között. Ez a magasan fekvő homokos terület felkeltette az érdeklődésemet és tűnődni kezdtem rajta, hogy vajon nem-e lehetne itt az ország hidegpólusa, s ezzel egyidőben vajon nem ez-e a leghidegebb sivatag a világon?

Az anticiklon által okozott erős hőmérsékleti inverzió miatt a mongóliai telek esetében alapállás, hogy a legalacsonyabban fekvő területek egyben a leghidegebbek is. Így az Uvsz tó medencéje, ami az ország egyik legalacsonyabb vidéke (800 méter alatt) egyben az ország egyik legfagyosabb régiója is. Azonban a valóság ennél összetettebb, mivel Tosontsengel, Tsetsen Uul és Otgon települések ennél jóval magasabban (1700-2150 méteren) helyezkednek el, mégis általában hasonlóan alacsony, gyakran még alacsonyabb hőmérsékleteket jelentenek, mint az előbb említett medence mérőállomásai. A magyarázat erre az, hogy mindhárom település völgyek alján fekszik, így folyamatosan begyűjtik a környező hegyek oldalain lefolyó hideg levegőt. Valójában a viszonylagos pozíció az, ami igazán számít itt, nem maga a magasság. Mitöbb, ha kellőképpen lapos és zárt, a magasabban fekvő medencék lehetnének a leghidegebbek, mivel a ritkább levegő közegében az éjjeli kisugárzás (vagyis hővesztés) erőteljesebb. Az Uvsz medence azért annyira hideg, mert egy mély lefolyástalan terület legalját képezi, ahonnan a felhalmozott hideg levegő semerre sem tud kifolyni.
Ha ugyanez a topográfiai kompozíció egy magasabb szinten létezne, akkor ez még alacsonyabb hőmérsékleteket eredményezne.

 

A választott kutatási terület fekvése Mongólia térképén (piros pont)

Fontos megemlíteni a hóborítottság szerepét is egy adott terület lehűlési potenciáljának megítélésekor, ugyanis a friss, laza szerkezetű hótakaró jó szigetelőként viselkedik (elzárja a föld belső melegének a kiútját), valamint nagymértékben visszaveri a napsugarakat a világűrbe. Ennek ellenére, 20 cm feletti vastagságnál már nemigen van további lehűlésfokozó szerepe. Mongóliában a téli hóborítottság nagyon változó. Egyes helyek, mint pl az Uvsz tó medencéje minden évben hótakaró alá kerül, mások viszont csak egyes években. A magasan fekvő homokdűnés régió a téli hónapokban általában hóval borított, de ennek vastagsága évről évre változik. Az idei szezonban átlagon felüli a hóborítottság az országban. Ez azt jelenti, hogy a Szibériai Anticiklon erős és kemény hideghullámok vannak kilátásban. A mongoloknak van egy sajátos kifejezésük a különösen zord telekre vonatkozóan. “Dzud”-nak nevezik. Számukra (főleg a pásztorok számára) ennek egyértelműen negatív jelentése van, mivel az állatállomány csökkenésével van szoros összefüggésben. Ha a hó mélyebb, az állatok kínlódnak a táplálékszerzéssel és a fagyos klímában való éhezés
megtizedeli a nyájakat. Ez azt jelentené, hogy az én szerencsém az ő szerencsétlenségük? Ejsze…

 

Műholdfelvétel Zavkhan ajmag magasan fekvő sivatagáról (a kis piros kontúr a kiválasztott mélyedésem) a terepjáró által megtett hozzávetőleges útvonallal (piros görbe)

Homokkal fedett területeken, a dűnék között sok zárt, homorú domborzati forma található, melyek endoreikus mélysége az 1-2 métertől az 50 méter felettiig terjed. A GoogleEarth segítségével beazonosítottam néhány hatalmas mélyedést az előbbiekben említett magasan fekvő sivatagban. Emellett beszereztem egy digitális terepmodellt (DEM) is a régióról, amely visszaigazolta, hogy az itt fellelhető negatív formák közül egyesek valójában 50-60 méter mélyek. Az endoreikus mélység a fenék és a “kifolyási pont” (a perem legalacsonyabb része) közötti magasságkülönbség. Topográfiai szempontból azonosak a karsztikus eredetű mélyedésekkel (töbrök és uvalák), amelyek jól ismertek a rendkívüli lehűlési potenciáljukról, amiért gyakran “fagyzug”-nak is nevezik őket.

 

A Nariyn Golyn Els sivatag digitális terepmodelje (a nyíl mutatja a kis medence helyét)

A magasan fekvő sivatagban beazonosított mélyebb homorú részek közül kiválasztottam egyet, melynek a paraméterei (a szint és mélység közötti összefüggés) leginkább megfelelőnek tűntek a kutatási célomra. A katlan endoreikus mélysége 50 méter körüli, feneke pedig kb 1960 méter magasan található. Nagyjából kerek formájú, 1 km körüli átmérővel. Számításaim szerint a tölcsér átlagos dőlési szöge 11 fok körül van. Létezik egy “sky view factor” nevű szakkifejezés, amely egy adott topográfiai hely átlagos dőlési szögét tartja a lehűlési potenciálja legfontosabb paraméterének. A konkáv forma fontos a süllyedő hideg levegő begyűjtésében, ugyanakkor védelmet nyújt a szél keverő hatása ellen is, azonban, ha az oldalak túl meredekek, akkor az éjjeli kisugárzás egy része bentreked a medencében, csökkentve a hővesztést. Ideális egy bizonyos “középút” lenne, amit leginkább egy tányérszerű domborzati forma testesít meg: homorú, de kellőképpen nyitott is. Apropo, a 11 fok egész jó.

 

A mélyedés közelképe a Google Earthen kiszámított szintvonalakkal (1, 3, 5, 10, 20, 30, 40 és 50 méter)

A kis negatív forma megjelenik a szovjet katonai topográfiai térképemen, azonban nincs hozzá rendelve sem pontos magasságadat sem egy konkrét helynév. Az őt magában foglaló sivatag neve “Nariyn Golyn Els” (avagy a “Nariyn folyó homokja”). Sem település, sem utak nincsenek feltüntetve a közvetlen környezetében. A legközelebbi falu, Erdenekhairkhan légvonalban 19 km-re délnyugati irányban található. Egy mellékút valamivel jobban megközelíti a célpontomat (kb 10 km-re), elérve a dűnemező déli szegélyét. Úgy vélem ez már elégségesen közel van ahhoz, hogy innen gyalogszerrel, hátizsákkal gyűrjem le a maradék távot. A Google Earth úgy mutatja, hogy a felszín homokos, ritkás növényzettel (feltételezem cserjék), valószínűleg hasonló a Kalahárihoz vagy az ausztrál sivatagokhoz. Azonban a homok színe itt drapp, nem vöröses.

 

Szovjet topográfiai térkép az Erdenekhairkhantól északra fekvő sivatagos fennsíkról (a nyíl a névtelen depresszió helyét jelöli)

A kis medencém az “Ulaagchiin Khar Nuur Bioszféra Rezervátum” (egy magasan fekvő homokdűnék, hegyek és kristálytiszta tavakból álló védett terület) része. A Khar tó, a Mukhart folyó meg a Senjit szikla a rezervátum fő látványosságai, de egészen biztos vagyok benne, hogy a téli időszakban nincs itt semmi turisztikai (ha egyáltalán bármiféle) aktivítás. Meglátjuk.

 

A kutatás rövid összegzése

A Budapest-Ulánbátor (Moszkván keresztül) nemzetközi repülőjárattal érkeztem Mongóliába Január 15-e reggelén. A fővárosból belföldi légi járattal utaztam Uliastaiba, Zavkhan ajmag székhelyébe. A reptéren egy ulánbátori turisztikai irodán keresztül értesített magán sofőr várt rám. Előzőleg ez a cég támogatott, hogy megszerezzem a mongol vízumot a budapesti konzulátuson, valamint segített az utazás egész hosszára szóló előkészületek megszervezésében (szállás, szállítás). A japán terepjáró-tulajdonos falujába, Erdenekhairkhanba vitt a városkából (kb 110 km). Ez a legközelebbi település a célpontomhoz. A helységből egy hepe-hupás, nagyrészt homokkal borított mellékúton közelítettük meg a kutatási területet, a Nariyn Goolin Els sivatagon keresztül (kb 20 km). Légvonalban 8 km maradt, amit egyedül és gyalogszerrel, a meteorológiai és táborozó felszerelésemet hátizsákban hordva, a dűnemezőn keresztül tettem meg.

 

A néhány sivatagban telelő nomádok egyike

A vidék elhagyatott, azonban némi emberi tevékenység még a nehéz téli időszakban is van. Három jurtát, valamint több kecske meg juhnyájat láttam a vándorlásom során. Emellett felvigyázatlan lovak és tevék is legelésznek a dűnéken. A néhány ember, aki a sivatagban telel lóháton közlekedik és napi körutakat tesz az állatokkal. A jurták ebben az időszakban nem változtatnak helyet. Elszigeteltsége és zord éghajlata ellenére a sivatag felszíne telis-tele van állatnyomokkal.

 

Lelátás a fagyzugba az észak-nyugati peremről

A sátramat a konkrét tanulmányi területtől pár száz méterre, a mélyedés peremének legalacsonyabb szakaszán húztam fel, kb 2007 méteres tengerszint feletti magasságon. Az állványra csatolt, házi készítésű árnyékolóban elhelyezett adatregisztrálót a katlan legalján, GPS-em szerint 1942 méteres tengerszint feletti magasságon helyeztem el. Pontos koordinátái: 48.15.460 É, 95.52.914 K. A műszer távolsága a talajszinttől kb 160 cm volt és január 17. délutánjától egészen január 25. reggeléig folyamatosan regisztrálta a levegő hőmérsékletét. Azokon a napokon, amikor jelen voltam a terepen az alkoholos minimum hőmérőt az árnyékoló tetejére rögzítettem, hogy lemérje az éjszaka legalacsonyabb hőmérsékletét. A digitális precíziós műszert a levegő standard (járás közben fejmagasságban tartva) és talajközeli (a hófelszínre helyezve) állapotának pillanatnyi meghatározására használtam.

 

A sátram a katlan “kifolyási pontjánál”

Egy napnak kitett oldal kivételével, ahol a hótakaró hiányos volt, a depresszió belsejének nagy részét hó borította, az alján kb 15 cm-es vastagsággal. Az ég legtöbbször derült vagy részlegesen pehelyfelhőkkel (cirrus) és fátyolfelhőkkel (cirrostratus) fedett volt, néha vékonyabb párnafelhők (altocumulus) is feltűntek. A szél ritka és enyhe volt, a fagyzug alján általában teljes szélcsend honolt.

A kutatási periódus nyolc egymásutáni éjszakát foglalt magában. Ebből hármat sátorban, a többit Erdenekhairkhanban, a sofőröm jurtájában töltöttem.

 

Az állvány a hőmérőkkel a mélyedés alján

 

A terepen használt műszerek

-Egy Alpha TD80 adatregisztráló a Tempsen-től, -80, +70 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy meteorológiai alkoholszálas hőmérő, USSR, 1988, -50, +40 Celsius fokos mérési intervallummal (az első vonalka -52.5 foknak felel meg).
-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány.
-Egy házi készítésű, egymás fölé helyezett, alufóliával borított polisztirol tálkákból álló árnyékoló.

 

A precíziós szerkentyű teszi a dolgát

Folytatjuk…